Egy történet vége

Kéz a kézben jártuk be a várost, mialatt élveztük a kettesben töltött időnket. Megcsodáltuk a part menti bazárosok kincseit és vettünk pár szép képeslapot és kagylóláncot anyának és a nagynénémnek. Jongin mosolya végig ott játszott a szája sarkában és ettől vált igazán csodálatossá az este. A bazársor végén a kikötő várt minket, telis tele magányos vitorlásokkal, a tengerre kinyúló kis félsziget fenyőfái felett pedig lassan alábukott a nap narancs korongja. A dombtetőn, a fenyvesben megkondult az éppen csak kilátszó templomtorony kis, hamis harangja, én pedig mosolyogva néztem körbe a csodás, idilli helyen.

- Mit szeretnél vacsorázni? – cirógatta Jongin hüvelykujjával kézfejem, én pedig elgondolkodva vállat vontam.

- Menjünk valami kis helyre aztán majd az étlap eldönti nekem. – elnevette magát a furcsa megfogalmazáson, majd ragyogó tekintettel bólintott. Mióta elindultunk a hotelből, folyamatosan izgatott mosoly játszott szája sarkában, ettől pedig az én kedvem is sokkal jobb volt.

Ígéretéhez híven egy semmire sem specializálódott kis étterembe tértünk be némi további bolyongás után és az egyik, tengerre néző kis asztalt elfoglalva kaptuk meg az étlapjainkat.

- Szerintem így, kettesben még soha nem is voltunk vacsorázni. – megjegyzésére rápillantottam és némi gondolkodás után rászegeztem a mutatóujjam.

- És a homár vacsora? Azt mire véljem?

- Mióta együtt vagyunk. – nevette el magát, én pedig engedékeny mosollyal adtam neki igazat. A tánc és a sok program miatt, amit Hyomin szervezett megállás nélkül, nem maradt időnk ilyen romantikus randevúkra. Ezért is volt különleges ez az este.

- Egyébként, minek neveznéd ezt az estét? – céloztam különlegességére, tudva, hogy érteni fogja, miről beszélek.

- A nap évfordulójának, amikor biztosan tudtam, hogy beléd szerettem. – húzta ki magát büszkén, kuncogva fogtam meg az asztalon tartott kezét és kezdtem ujjaival játszani, míg a pincérre vártunk. Felfele fordítva tenyerét hagyta, hogy ujjbegyeim az övéinek nyomjam és apró, tízbillentyűs kis zongoradarabokat kreáljak kezén. – Szeretnél elmenni valahová kettesben még valamikor a nyáron? Idén egy hétig zárva lesz a színház. – szólalt meg kezeinket figyelve gyöngéd pillantásokkal, én azonban szavai hallatán arcára vezettem a tekintetem.

- Te szeretnél valahová menni?

- Egy hegyi kis házba talán. Messze minden várostól és technológiától. Csak te meg én. – mosolygott fel rám, leírva mire vágyik, én pedig viszonoztam a mosolyt.

- Akkor menjünk egy hegyi kis házba, csak te meg én. – arca felragyogott válaszom hallatán és izgatottabban hajolt előre, tincsei pedig kissé szemeibe hullottak a mozdulatra, gyengéden érintettem meg őket és igazgattam el.

- Tényleg? Nem bánnád? – a hangjában bujkáló izgatottság azonnal biztosított felőle, ez a helyes döntés.

- Egyáltalán nem bánnám. Elvihetjük Twixet is és így anyáéknak is szerezhetünk egy teljesen nyugodt hetet. – Jongin válasza csak némi lelkes bólogatás volt. – Rád bízhatom, Jonginie? – lágyult el a hangom, továbbra is haját igazgatva.

- Teljesen rám bízhatod. – fogta meg kezem és ajkaihoz húzva tenyerembe csókolt.

A vacsora könnyed volt és finom, örültem, hogy beleegyeztem egy közös tál rendelésébe. Gyönyörűen elrendezve zöldségek, halak, tengeri herkentyűk és krumpli érkezett, nekem pedig nem kellett aggódnom amiatt, hogy esetleg marad valami, ha mégsem bírnék megenni egy teljes adagot.

Jongin rendelt egy üveg édes bort is, amit kényelmesen, apró kis semmiségekről beszélgetve ittunk meg, nem spórolva az időnkkel. Az esti szürkület pedig sötétségbe váltott át közben, körülöttünk fáklyákat, az asztalon lámpásokat gyújtottak, a városban pedig felkapcsolódott a világítás, de ide nem ért el úgy, mintha valahol bent találtunk volna szimpatikus éttermet. Úgy éreztem a bort kortyolgatva, tekintetem a sötét tengerre vezetve, hogy ez egy tökéletes nap tökéletes befejezése.

***

Miután hátrahagytuk az éttermet, hogy kéz a kézben sétáljunk le a partra, ahol majd a hajó teszi le a kis csapatot, izgatottságom kicsit magasabb lett. Már nem mosolyogtam annyit, de Binin is látszott, hogy a jóllakottság és a bor elálmosította, így nem tűnt fel neki, hogy teljesen gondolataimba vesztem. Cipőjét kezében hozva gázolt bele a bokáig érő meleg vízbe, én pedig néha aggodalmasan lestem felé, de úgy festett, ezt a nyarat megússzuk tengerisün támadás nélkül.

Elmosolyodva torpantam meg a partszakasz közepén, ahová már csak morajként ért el a bazárosok körüli nyüzsgés és a mólók kissé lágyabb tömege sem zavarta meg a nyugalmunkat. Csak a tenger morajlott előttünk, fekete hátán a félsziget lámpáinak fényhídjaival. A távolban már látni lehetett a tengerjáró sziluettjét, de még időbe telt, mire ideér. Bini kíváncsian nézett fel rám, majd tekintetem követve kibámult a tengerre.

- Ez volt a legcsodálatosabb év, amit csak magam mögött hagyhattam. – szólaltam meg halkan, a tengert figyelve. – Hála Taeminnek és Hyominéknak, de legfőképp neked.

- Én is így gondolom. – válaszolta szintén halkan, hangjában pedig éreztem a gyöngéd mosolyt, ami arcán ült.

- Szeretném, ha minden évem ilyen lenne, de félek, hogy egy nap arra kelek fel, hogy már nem vagy velem.

- Jongin – nézett fel rám meglepetten, én pedig mosolyra fakadva néztem le medvecukor szemeibe, amik most még feketébbek voltak a sötétben, mint máskor. Jólesett az apró szemrehányás a döbbenet és a végtelen gyengédség mellett, amit a hangja hordozott. – Hogy gond…

- Épp ezért – szakítottam félbe gyöngéden, kezeim közé foglalva arcát, ő pedig engedelmesen hallgatott el, ahogy közelebb hajoltam hozzá, szemeit kutatva, kérdőn meredt rám. – szeretném, ha örökké velem lennél. Ha minden reggel egymást ölelve ébrednénk, és mindig együtt néznénk szembe a barátaink eszelős ötleteivel. Veled akarom végignézni a gyermekeim első lépéseit és az utolsó naplementénket is. Szeretném, ha minél hamarabb a feleségem lennél. – fogtam meg ez idő alatt bal kezét és zsebemből elővarázsolva az apró gyűrűt, ujjára húztam azt. Nem futotta bele kőre, csak egy arany gyűrű volt virágokat és leveleket formázva. Elkerekedő szemmel emelte maga elé a kezét és meredt a kis ékszerre, majd rám.

- Te… - akadt el szava néhány próbálkozás alkalmával – Te mégis hogy tudtad ezt végigmondani? – kirobbant belőlem a nevetés kérdése hallatán.

- Fogalmam sincsen mit beszéltem, annyira izgultam. – suttogtam magamhoz vonva és lassan, engedélyre várva hajoltam hozzá.

- Annyira szeretlek. – lehelte ajkaimra, mielőtt áthidalta volna a kevéske távolságot köztünk és cipője halkan puffant a homokban, ahogy elengedte, hogy magához ölelhessen. Derekát szorítva emeltem fel lassan a földről, de most nem tiltakozott, csak szorosabban kapaszkodott belém.

A hajó kürtje törte meg a leírhatatlanul boldog pillanatot, Bini halk kuncogással távolodott el tőlem és nézett ki a tengerre, én pedig követtem példáját, majd óvatosan visszahelyeztem a földre, ujjainkat szorosan összefonva.

Hyomin volt az első, aki partot ért, de előttünk megtorpant és gyanakodva mért végig mindkettőnket. Taemin Sehun oldalán érkezett, majd megállva Hyomin mellett kérdőn nézett rám, mire aprót biccentettem. Arcán boldogság terjedt szét és egyszerre ölelt magához mindkettőnket.

- Annyira örülök.  – mormolta Bini feje búbjára, a lány pedig halkan felkuncogott. – El se hinnétek hányszor estem át a „Szerinted meg fogja kérni a kezem?” és az „Ugye biztos, hogy nem utasít vissza?” beszélgetésen. – Binivel egyszerre nevettünk fel, kicsit szorosabban ölelve Taemint, Hyomin pedig megértve a helyzet felsikkantott, majd levegőt sem véve kezdett máris valamiféle esküvő tervezésébe. Bini csak elnéző mosollyal figyelte barátnőjét, majd talán megérezte, hogy őt figyelem, rám vezette tekintetét.

„Csodálatos vagy” tátogta nekem, én pedig nem törődve a szabályaival és állandó zavarával mások előtt megfogtam arcát és még egyszer megcsókoltam.

Ez volt a tündérmesénk vége és a történetünk kezdete.

Idők

Mosolyogva néztem fel az ismerős, sötétbarna kapura, majd bármiféle hezitálás nélkül nyomtam meg a csengőt. Kezdett elviselhetővé válni a kinti meleg, de még mindig borzalmas volt. Odabentről ugatás hangzott fel és karmok csattogtak a betonon, ahogy Twix a kapu felé rohant. Nem sokkal később pedig halk kattanás jelezte, a kapu nyitva. A nagyra nőtt dobermannt igyekeztem területen belül tartani és alaposan megdögönyözve hagytam, hogy megnyalja arcom. Vidáman lépkedtem befelé, már itt bent az udvarban is kellemes hűvös volt a fáktól.

Ten a teraszon ült édesanyja mellett, egy könyvvel a kezében, érkezésemre mindketten felnéztek, a fiú pedig mosolyogva intett egyet. Mögötte kitárult egy ablak és bentről élénk vitatkozás hangjai hallatszottak ki. Úgy hallottam a vita inkább évődés, így bátran sétáltam az ablakhoz és hajoltam be rajta.

- Anya, ne rakj bele több sót kérlek, ki fogunk száradni!

- Azt akarod, hogy legyen is íze vagy megelégszel a semmivel? Mégis melyikünk tud jobban főzni?

- Majd én megmondom kell-e még bele só. – Bini halk sikkantással ugrott meg, nevetve figyeltem dühös arcát, amivel felém fordult. – Így is gyönyörű vagy. – öltöttem nyelvet, majd mielőtt nyakon vághatott volna a konyharuhájával, inkább az ajtó felé indultam. – Mi jón vitáztok megint? – öleltem magamhoz még mindig haragos barátnőm kuncogva és feje tetejére szorítottam ajkaim.

- El se hiszem, hogy még nem szakítottam veled. – sóhajtott fel végigsimítva hátamon és éreztem, ahogyan enged és szorosabban bújik hozzám. – Taemin?

- Majd ha sötét lesz, kibújik a kriptájából. – vontam vállat. – Azt mondta kilencre jön értünk.

- Az még messze van. – biggyesztette le édes kis ajkait csalódottan. – Hyominékkal ott találkozunk?

- Gondolom. Ők közelebb laknak. – vontam ismét vállat, majd belekíváncsiskodtam a vacsorába, mire két dühös nő kergetett ki a konyhából. Nevetve, nyakam behúzva társultam Ten mellé.

Kilencig Bini és anyukája némi további veszekedés mellett sikeresen elkészült a temérdek étellel, de szerencsére egy részét itthon hagytuk. Mosolyogva lóbáltam a zacskót, miközben kifelé sétáltunk. Kedvesem még füstölgött kissé az esti évődések és viták miatt, de tudtam, úgyis hamar megenyhül, így türelemmel kivártam. Taemin szokás szerint bordaropogtató öleléssel fogadta az apró lányt, majd futólag kaptam egyet én is, mielőtt bevágódott volna a volán mögé. Becsukva magam mögött az ajtót, azonnal Bini ölébe dőltem. Halkan felkuncogva futtatta ujjait a hajamba, majd indulás után nem sokkal oldalra dőlt és hasamra ejtette fejét. Nem kellett sok, hogy elaludjak, bár fogalmam sem volt, miben fáradtam ma el.

Egészen addig fel sem keltem, míg meg nem állt alattam a kocsi.

- Ideje vacsorázni gyerekek! – csapta össze kezeit Taemin hangosan, mire Bini úgy kelt fel, mint akit rugón rángatnak. Halkan felkuncogva vontam magamhoz a rettentő álmos lányt és kiszállva a kocsiból magammal húztam kezénél fogva.

- Ennyire éhes vagy? – nevetett fel halkan, hagyva, hogy derekánál fogva a langyos motorháztetőre ültessem, majd mellé lendültem.

- Persze, hogy ennyire éhes vagyok. – vigyorodtam el, elvéve Taemintől az egyik dobozt és Bininek is szétszedve a pálcákat, lassan enni kezdtem. Kapkodni felesleges lett volna.

- Tele vagyok. – dőlt ki kedvesem elsőnek, végigsimítva lapos kis hasát. Nevetve ráztam meg a fejem és elemelve kezét szemügyre vettem a simogatott testrészt.

- Egy kicsit sem fest úgy. – motyogta tele szájjal Taemin, felé hadonászva a pálcáival. Mostanság egyre többet vállalt át apja céges feladataiból, sokkal komolyabbnak is tűnt és félő volt, nem tud eljönni. Szerencsére ezt megoldotta.

- Remélem kikapcsoltad a telefonod. – nézett rá Bini szigorúan a fiúra, aki mostanság kissé önmaga árnyéka lett, mire Taemin arcán végre felragyogott egy kisfiúsabb mosoly.

- Persze. Már csak meztelen kell rohangálnom és kukákat gyújtogatni.

- Meg foglalt mobil wc-ket borogatni. – egészítette ki Bini, félig lehunyva szemét az elégedett mosolytól. Nevetve ráztam meg a fejem. Ők ketten semmit sem változtak. Figyeltem, ahogy Taemin közben befejezi az evést, majd Eubint lesegítve a kocsiról, visszakászálódtam a helyemre. – Legalább már félúton vagyunk. – nyújtózott ki kedvesem elégedetten és ölembe hajtotta fejét. Gyengéd mosollyal piszkáltam haját, jól tudva mire megy ki a játék.

- Mint egy jóllakott macska. – ingattam fejem mosolya láttán és lehunyva szemem, hátrahajtottam a fejem. Így is sikerült elaludnom, bár annyira nem tett jót nyakamnak, amíg fel nem ébredtem, nem zavart. Ismerős környéken jártunk már akkor és én nagyon megörültem neki, hogy mindjárt kiemelhetem a hátsóm a kocsiból.

A parkolóban valaki majdnem elénk vetette magát, mire Taeminből egy artikulálatlan ordítás tört ki. Elsőre komolyan megijedtem, majd rájöttem, nem hogy fékezne, rányomott a gázra. Vagyis az ugráló, túlizgatott alak csakis Hyomin lehetett.

- Ember, a frászt hozod az alvókra. – kiabált sértetten a felzavart Bini, vállon legyintve Taemint, aki leállítva a motort elvigyorodott.

- Elnézést hölgyem. Megyek Hyominnal lerendezem a szállást, addig kaparjátok össze magatokat! – pattant is ki a kocsiból és megölelve húgát, elterelte az izgatott lányt. Lassabban követtük a kocsiból kipattanós mutatványát, majd mikor Sehun elég ideje ölelgette Binit, féltékenyen ragadtam ki a karjai közül.

- Semmit nem változott. – jegyezte meg a fiú vidám vigyorral.

- Dehogynem, szőke a hajam, az nem is jelent semmit?

- Jesszus, tényleg. – színlelte túl meglepettségét. – Szerintem senki se hitte, hogy ez ennyire jól fog állni neked. – csak megvontam vállam és homlokon csókoltam az engem figyelő Binit.

- Gyerünk gyerekek! – jelent meg nemsokára Taemin vidáman. Sokkal jobban festett, mint induláskor. Ki bőröndökkel, ki utazótáskákkal felpakolva indult meg az ismerős lépcsősoron felfelé, mosolyogva vettem el Bini csomagját és fontam össze az ujjainkat.

Elégedett sóhajjal nyitottam be a százkilences szobába és dőltem végig az ágyon azonnal. Bini halkan nevetve pakolt le és csapott finoman fenekemre, jelezve, hogy azonnal keljek fel utcai ruhában az ágyból. Engedtem akaratának, miután, mint egy burrito, betekeredtem a paplanba és vissza. Mosolyogva figyeltem, ahogy összeszedte minden szükséges holmiját a fürdéshez és mikor befordult volna a fürdőbe, elkapva derekát követtem.

- Jongin, késő van ehhez. – tiltakozott halkan, de én csak fejem ingatva becsuktam az ajtót és megcsókoltam.

- Holnap addig alszol, ameddig csak szeretnél. – vigyorodtam el és tereltem a zuhany alá, amilyen sebességgel csak tudtam, sejtve, tényleg álmos lehet.

Nem is húztam az időt kedvéért, csak egy szerintem túlzottan rövid csókot váltottam vele a víz alatt, aminek már méltatlankodott a végén, de én hősiesen kitartottam. Azonban valóban megkönnyebbülés volt bezuhanni az ágyba és a még hideg takaró alatt a karjaimban tudni. – Végre teljesen szabadon ölelhetlek ebben az ágyban. – suttogtam fülébe buja hangon, mire fájdalmasan nyögött fel és oldalamba csípett.

- Te is tudod, hogy minden áthallatszik a másik szobákba. – csak vállat vontam és bár nem láthatta mosolyom, úgy sejtettem, jól tudja milyen arcot vágok. – Borzalmas vagy, Kim Jongin.

- Tudom – nevettem el magamat – Jó éjt kis tündérem! Szeretlek.

- Én is szeretlek. – motyogta elhalkulva, majd nem sokkal, hogy meghallottam édes szuszogását, én is aludtam.

***

Reggel a szokásosnál jóval később keltem, de engedélyeztem magamnak egy lusta reggelt Jongin karjai közt és elégedett sóhajjal kinyújtózva hagytam, hogy halk mormogással simítson végig rajtam.

- Mennyi az idő? – kérdeztem alvástól rekedt hangon, miután felé fordultam és ismét bevackoltam magam karjaiba.

- Még van egy fél óránk, mielőtt készülődni kellene. – cirógatta egy hajtincsemmel arcomat, mire elfintorodtam. – Jól aludtál? – kuncogott fel halkan, én pedig elégedett arccal bólogattam. – Helyes. – nyomott kis csókokat ajkaimra, majd lassan mélyítettem el a csókot. Sejtettem, ha megkérdezném, mit csinál, valami olyasmit válaszolna, hogy fél órát bőven ki lehet használni. Ezért inkább nem kérdeztem rá.

- Ágyúgolyó! – a kiáltást térdek és csontok hegyes kavalkádja követte, én pedig nyöszörögve menekültem Jongin mellkasához a lelkes Taemin elől. Aki mintha levedlette volna a Szöulban hagyott gondjait és felhőtlenül mosolygott ránk. Ennek pedig hihetetlenül örültem, még ha támadása kiábrándító is volt. Egy ideig maradt csak velünk, Jongin elől a hátamhoz bújva, majd ahogyan jött az erkélyen át, távozott is.

- Soha nem hittem volna, hogy hátránya is van ezeknek az erkélyeknek. Eddig csak előnyét láttam. – mormolta kedvesem lehunyva szemét, mialatt haját piszkáltam.

- Mégis mi előnyt találtál bennük? – pislogtam sután, kíváncsian.

- Nézhettelek téged. – mosolyodott el felnyitva szemeit és lassúakat pislogott rám, miközben testem elkezdte felvenni szokásos, pirosas árnyalatát. – El se hiszem, hogy eltelt egy egész év. – érintette meg arcom óvatos ujjakkal, majd ujjbegyei helyére csókot lehelt. – Olyan gyors volt minden. – nyomta orrát enyémnek, én pedig visszaolvadtam karjaiba egy rövid időre még.

Jongin rossz szokásaihoz jó híven az öltözködést is megnehezítette, de sikerült időben végeznünk és elfogadhatóan kinéznünk. A folyosón pedig még csak Sehun és Taemin várakoztak, szinkronban nyomkodva telefonjaikat. Egy pillanatra megharagudtam Taeminre, de rá kellett ébrednem, szimplán csak játszik rajta valamit. 

- Mehetünk? – ragyogott fel élesen jobbra Hyomin vidámsága. Csak elmosolyodva bólintottam és beállva a sorba, az étterem felé indultunk. Javarészt Hyomin csivitelt, de úgy festett, ez senkit sem zavar igazán. Mára máris valami puccos hajókirándulást szervezett, de megígértem Jonginnak, hogy kihagyjuk, akinek valamiért nagyon nem akaródzott elmennie erre a fura kirándulásra. Különösebben nem zavart, szívesebben maradtam a part közelében.

Reggeli után jobb híján odabújtam az ágyon elnyúló fiúhoz és lehunytam a szemem.

- Határokat feszegetsz édesem, ruhástól fekszel az ágyban. – mormolta nadrágom madzagját bontogatva, de válaszul csak a szemem forgattam.

- Azt hittem valami konkrét terved van, azért nem akartál a többiekkel menni.

- Konkrét tervem van. Amint kiürül a szomszédság, végig fogom szeretkezni veled ezt a napot. – gördült rám, mire felnevetve csaptam vállon, majd öleltem szorosan magamhoz a meleg ellenére. – Nem hallottam tiltakozást.

- Borzalmas vagy. – nyújtottam el annyira, amennyire csak tudtam és lehunyva szemeim, élveztem a rám nehezedő súlyt.

- Mit szólnál, ha lemennénk egy nyugodtabb partszakaszra? – vetette végül fel – Emlékszel még arra a kedves kis sziklára, ahol átaludtad a napot és kénytelen voltam vigyázni rád nehogy felgyulladj?

- Csábító, most hogy ilyen szépen kifejtetted. – túrtam a puha, szőke tincsekbe, de végül rábólintottam. Az egy nagyon nyugodt kis szakasz volt, tetszett.

Fél óra sem kellett, hogy kéz a kézben a felemlegetett kis sziklás rész felé haladjunk, madár se járt itt, én pedig élveztem a csendet és a kötelező naptejes ellátás után most én is követtem Jongint a vízbe. Sokkolóan hideg volt az első pillanatban, majd percek kellettek csak és jóval kellemesebbnek tartottam, mint a kinti időjárást.

Elúsztam vele egészen az öböl szélét jelző bólyasorig, kissé nehézkesen tartva a lépést hosszú, izmos lábaival, majd vissza. Amikor már csak mellkasa közepéig ért a víz, mosolyogva ölelt magához és kímélt meg az utolsó pár méter úszástól. Hálás, boldog pillantással kapaszkodtam vállaiba és fontam derekára a lábam.

- Ez hiányzott nekem a tavalyi nyárból. – mormolta elégedetten, hátam simogatva, majd kijjebb indult, hogy kiültethessen a sziklára, és mellém húzta magát.

- És mit terveztél a továbbiakban?

- Eszünk, alszunk, aztán felmegyünk megfürdeni. Azután pedig elviszlek egy randira. – nyomott csókot halántékomra. Válaszom csak egy mosoly volt. Csábító volt ez a lusta nap, nagyon is.

Jongin ígérete pedig nem maradt betartás nélkül. Egy könnyed ebéd után, amit a partra szervírozott le nekem, valóban elnyúltunk a törölközőn és élveztem, ahogy a vízbe mártva kezét apró cseppeket ejt le gerincem mentén, mindig megvárva hogy szinte felszáradjon az előző adag. Mosolyogva aludtam el és mosolyogva is keltem fel, érzékelve az idő múlását. Nini még aludt mellettem, így hangtalan csusszantam be a vízbe, majd kezdtem ugyanabba a munkálatba, mint ő velem elalvásomkor, miután egy hosszú merüléssel lehűtöttem magam. Álmos, békés mosollyal fordította felém arcát és lesett rám szempillái alól.

- Kialudtad magad? – támaszkodtam fel a sziklára és finoman megcsókoltam imádott ajkait.

- Ki, csókmániás. – mormolta álmosan, majd lassan felült és kinyújtózott. – Akarsz még úszni, vagy menjünk?

- Ha nem akarsz már bejönni, akkor nem. – válaszul csak megrázta fejét, én pedig kikapaszkodtam mellé a kövekre, hogy kicsit megszáradjak, amíg ő jobban felébred.

***

Kéz a kézben indultunk el felfelé a lépcsősorokon, élveztem, hogy meg kell kicsit dolgozni a szobába jutásért és előnyömre vált a séta, felérve egészen magamhoz tértem az alvás okozta kábultságomból.

Hogy engedtem-e fürdeni az őt borító sóra panaszkodó Binit? Nem. Megígértem neki, vagyis inkább megfogadtam magamnak, hogy ma igenis szeretkezni fogunk, és be is tartottam ezt az ígéretet, amint a szobába értünk. Ha a többiek hazaérnek, vagy itt lesznek, úgysem hagyja majd. Most viszont ajkaimra mosolyogva engedett nekem és a kissé erőszakos húzásomnak az ágy felé, de még az érkezés előtt ledobálta a vizes fürdőruhát, amin csak jót kuncogtam.

- Ugye tudod, hogy most előnyben vagyok? – suttogtam ajkaira, boldogan érintegtve ott, ahol a vizes ruhadaraboktól szinte hideg volt bőre.

Hazugság lett volna azt állítanom, hogy nem ez volt a nyaralás legjobban várt része, és úgy éreztem megérte egy év után megint itt kikötni. Megéri most józanon vele összesimulni az ágyban és megérte álmodozni erről az alkalomról. És csodálatos végre tényleg korlátlanul érinteni őt egy olyan helyen, ahol egy éve korlátok és kétségek közé zárva nézhettem csak őt, arról álmodozva milyen is lehet megcsókolni, a karjaimba zárni és elkezdtem érte mindent megtenni. Ezektől a tényektől még csodásabb volt a hosszú, pénteki késő délután. Az első olyan délután, amikor Bininek teljesen kiment a fejéből, hogy lefotózza az amúgy csodálatos eget.

                                                        

Előkészületek

Otthon ahhoz is alig volt energiám, hogy lezuhanyozzak, mégis még csak most kezdődött ennek a hosszú napnak a neheze. Frissen, még nedves hajjal dobtam vállamra a vállfán lógó ruháim és minden szükséges smink és hajhoz való dolgot, ékszert a táskámba dobáltam. Késésben voltam hála a reggelnek, kissé szétszórva szaladtam húzni a cipőm. Jongin kényelmesen sétálgatott a nappaliban, irigyeltem érte.

- Várj egy kicsit! – kuncogott fel halkan mikor bekötve tornacipőm felegyenesedtem. Odasétált hozzám és függőlegesen csíkos fekete-fehér szoknyámon csavart egyet. – Na most jók a vonalak. – nézegette meg, tenyere pedig fenekemre siklott, szemem forgatva néztem fel rá. – Délután találkozunk. – mosolyodott el és finoman megcsókolt, bár rohantam, úgy döntöttem ez egy halaszthatatlan és elengedhetetlen dolog, így nem kapkodtam el ezt a csókot, hanem rendesen viszonoztam.  Azután viszont kirohantam az ajtón, hallottam még nevetését, de most nem foglalkoztam vele. Majd visszakapja még. Vagy nem, ahogy a szerencséjét ismertem.

Utam felénél beláttam, hogy sokkal, de sokkal hasznosabb lett volna megkérnem Taemint, hogy jöjjön el értem, bár fogalmam sem volt, ő milyen állapotban van a legénybúcsú után. Őt ismerve most talán egy kádban aludt valahol, vagy a medencéjük közepén, egy gumimatracon.

Kifulladva fékeztem le Hyominék előtt és még el se érte ujjam hegye a csengőt, valaki kinyitotta bentről az ajtót. Kiderült, ez a puszta véletlen műve, Mrs. Lee mosolygott rám, mikor észrevett a lábtörlőjükön.

- Eubin kedves, Hyomin vár! – mosolygott és félreállt az ajtóból.

- Köszönöm szépen! – hajoltam meg kissé és lerúgva cipőm beszaladtam a nappaliba. Azonban a helyiség üres volt. Halk hangok szűrődtek be a hátsó kertből, így óvatosan lepakoltam és arrafele indultam, amerre a többieket sejtettem. A medence partján állt a női tömeg és egy türelmetlen, már-már dühös Hyomin, kíváncsian oldalogtam mellé. – Mi történt? – néztem fel rá. Rám nézett, majd halványan elmosolyodott, de nem tetszése hamar visszatért arcára és állával a medence fele bökött. Lee Taemin egy hatalmas matracon lebegett, az igazak álmát aludva. Fogalmam se volt hogyan fordulhatott meg a fejemben, ha ennyire elképzelhető dolog volt ezek szerint.

- Nem tudjuk, hogyan szedjük ki onnan és fogalmunk sincs, a többi pasi hol lehet. Jongin…?

- Ott volt reggel a próbán. – bólintottam. – Kifejezetten összeszedett volt, szóval nem tudom ő hol aludhatott.

- Valamelyik hálóban, reggel, vagyis hajnalban láttam elmenni. – szólalt meg az egyik kotnyeles barátnő. – Kíváncsi volnék melyik koszorúslányt sikerült becserkésznie. Akármilyen helyes, akkor is Hyomin exe. – kuncogott fel kissé rosszindulatúan.

- Én tudom melyik koszorúslányomat cserkészte be. – kuncogott fülembe barátnőm nagyon halkan, mire oldalba könyököltem, majd lehúztam a cipzárt a szoknyámon és Hyomin kezébe adtam a kis ruhadarabot. Beletűrt ingem eltakarta a fenekem, így nem volt okom zavarban lenni, egyébként is csak lányok voltak körülöttem. Határozottan lépkedtem a medence lépcsőjéhez, majd belegyalogoltam az éjszaka egészen lehűlt vízbe, hogy egyenletes tempókkal a matrachoz ússzak és a víz alá bukva hatalmasat taszíthassak rajta. Csobbanás, kapálózás és szörnyű hangos vihogás fogadott, mikor felbukkantam a víz alól. És egy értetlen, kissé riadt Taemin. Kerek szemekkel nézett körbe, majd tekintete megakadt rajtam, miközben lassan realizálta a helyzetét.

- Teee! – mutatott rám víztől szemébe lógó haját hátracsapva és mielőtt elmenekülhettem volna, elkaptam kezem, majd a víz alá nyomott.

Hosszas birkózás vette kezdetét a vízben, amit mindenki némi szurkolással támogatott, a hölgyek többségbe természetesen Hyomin rettentő jóképű bátyját pártfogolta. De nem voltam ám olyan könnyű préda.

- Gyerekek! Mi ez a hangzavar? – a ház úrnőjének rosszalló hangjára mi, rendbontók is megdermedtünk a vízben.

- Üsd Bini! – harsant Hyomin kiáltása a csendbe, majd elpirulva, a kezében lengetett szoknyát leengedve meredt édesanyjára.

- Már megint ti ketten? Borzasztóak vagytok gyerekek. – tette csípőre kezét és végigmért minket. Taemin egy rettentő sármos vigyorral rendezte le helyzetét és szorosan magához ölelt. Képtelen voltam elhinni, ez a viselkedés még mindig beválik nála. – Gyertek ki a vízből mielőtt Bini megfázna!

- Az nem is fontos én megfázok-e? Hát így törődsz a fiaddal?

- Fiam? Hol? – felkuncogva böktem hasba Taemint, csak megforgatta a szemét és karjaiba kapva elindult ki a vízből.

- Őszintén örülnék, ha ezt most Jongin látná. Szeretnék az idegeire menni, ameddig még van türelme hozzám és csak orrba vág, de nem ás el.

- Idióta vagy. – forgattam meg a szemem, miközben lerakott Hyomin előtt.

- Tudom. – engedte meg magának az eddig látott legidiótább vigyort és elindult befele, vizes lábnyomokat hagyva maga után. – Hölgyeim. – hajtott fejet ingét kigombolva, azon csodálkoztam, senki sem kapott orrvérzést a piruló lányok közül.

- Ők miért nem látják, hogy idióta?

- Mert buta libák. Jongin is tetszik nekik – kuncogott fel Hyomin – amivel egyébként nincsen baj. – mentegetőzött gyorsan. – Csak nekik nem azért tetszik, mint neked.

- Honnan tudod?

- Még senkivel sem láttam olyannak, mint veled, onnan tudom. – kuncogott fel. – Mindamellett, hogy ügyetlen, és tanácstalan mindenben, eszméletlen boldog. Minden az arcára van írva amint elkezd rólad beszélni. – nevette el magát halkan. – Gyere szárítkozz meg, azután el kell kezdenünk készülődni. Ennyi lányt kipingálni és rendesen felkészíteni mindenkit…

- Tényleg, hogy tervezted ezt csinálni? – indultam el befele mellette.

- Nos, ami azt illeti, ezért van itt Taemin. Ugyan nem tud sminkelni, azt kiválóan látja, mit kell hozzáadni valakihez, hogy tökéletesen mutasson. Szóval ő mondja, anya és én pedig csináljuk. A hajakat viszont szeretném rád bízni. Kicsinek is ügyes voltál, és amilyen hajakat magadnak tudsz csinálni… irigyellek. – elmosolyodtam és elfogadtam a törölközőt, amit a kezembe nyomott. – Amíg lezuhanyozunk, egyél valamit. Gondolom a fiúk is hazaérnek lassan majd. Jongin mikor jön?

- Dél után valamikor. – bújtam vissza szoknyámba fürgén.

- A tánccal minden rendben? Nem igazán festettek okésnak tegnap.

- Megvagyunk, minden rendben lesz. – mosolyodtam el.

- És még valami. – fordult hátra, miközben kifele tessékelt a fürdőből. – Miért késtél ma reggel cicus? Te vagy az, aki mindig pontos. – vigyorodott el, arcomra pedig máris kiült minden, aminek nem kellett volna. – Úgy tudtam! – nevetett fel – Nagyon büszke vagyok ám rád. – ölelt meg és hatalmas puszit nyomott arcomra, majd becsukta előttem az ajtót.

A törölközőt szorosan magamra fogva totyogtam a konyhába, Taemin ült a pultnál egy törölközővel a fején. Riadtan kapta rám tekintetét, majd felsóhajtott.

- El se hiszed milyen stresszes ennyi nővel egy házban. Még valaki megkérdezi, hogy szerintem lehetne-e modell karrierje az én szárnyaim alatt és öngyilkos leszek.

- Ugyan, nem hagynál itt. Sem anyu főztjét. – telepedtem mellé, mire csak bólogatott.

- Bölcs szavak egy bölcs és apró tündértől. Kérsz enni?

- Csak egy kakaót kérek. – elmosolyodva szalutált, majd felállva nekilátott a kakaómnak. Taeminnél jobban senki sem tudta elkészíteni a hatalmas bögrényi italt.

- Egy kakaó életem első számú nőjének. – rakta elém a bögrét elmosolyodva és puszit nyomott az arcomra. Csak a szerencse lehetett ilyen kegyetlen, hogy az egyik vendég hölgyike pont besétáljon a konyhába. Ledöbbenve, felháborodott hápogással méregetett minket. Taemin csak megadó sóhajjal mellém omlott és folytatta az evést. – Mondtam. – motyogta tele szájjal. Ártatlan tekintetet meresztve a lányra, lassan belekortyoltam a kakaómba.

***

Szerencsés voltam, hogy kényelmesen összeszedhettem magam az elmúlt huszonnégy óra után, egy hosszú erős kávé mellett a reggelre gondolva éledtem fel teljesen, és csak mosolyogni tudtam. Soha nem hittem volna, hogy a dolgok ilyen koncepcióban valaha megtörténhetnek. Magamnak is gáz volt beismerni, hogy pár éve, mikor még iskolás voltam, nagyon is csábított a gondolat, hogy esetleg az iskola tánctermében ilyesmit csináljak. Most viszont tényleg úgy éreztem, hogy nem számított hol vagyok. Azt szokták mondani, hogy az ember tudja, mikor eljön az ideje. Nem bántam volna, ha Bini esetleg tud itthonra időzíteni, de nem érdekelt, hogy a színház használaton kívüli tánctermében voltunk. És ahogy kávézgattam, kezdett világossá válni tudatomban, hogy életem értelmével tényleg egy tükrökkel teli táncterem padlóján szeretkeztem először, bármiféle szégyenérzet nélkül.

- Biztos, hogy nem vagyok normális. – motyogtam, miközben felvettem telefonom. Taemin ugyanis úgy döntött, életjelet ad magáról.

- Miért nem vagy normális?

- Úgyse találnád ki, szóval hagyjuk. – ráztam meg a fejem, lehunyva a szemem.

- Várj, használom a telepatikus képességeim! Vettél egy kecskét.

- Taemin…

- Kevés? Akkor vettél egy kékre festett kecskét leborotválva.

- Taemin…

- Oh ne már, így befuccsol a dekóderem. Túl sok negatív energiát sugárzol. Nem, várj! Élesedik a kép, már tisztán látom, oh ne nem akarta tisztán látni! Miért nem mondtad el, hogy végre sikerült lefeküdnöd vele? – félrenyelve kávém próbáltam rendezni magam, az álmossággal már nem volt problémám.

- Biztos vagyok benne, hogy Bini nem mondta volna el neked, tekintettel a körülményekre.

- Oh nem, Hyomin volt. Várj, milyen körülmények? Mit csináltál te kis huncut?

- Taemin, leteszem!

- Gyere át, egyedül nem bírom ezt a sok nőt!

- Miért mennék át?

- Mert itt van Bini. Vizes, teljesen átlátszó ingben…

- Senki sem engedte meg, hogy nézd! Adj tíz percet és megyek. – sóhajtva nyomtam ki és az asztalra borultam. Tényleg el kellett volna kezdenem készülődni, de csak a reggelre tudtam gondolni és álmodozva üldögélni, mint aki teljesen beállt.

Nehézkesen szántam rá magam egy gyors zuhanyra, majd pólót és farmert húzva fogtam a Bini által előre kikészített ruhám, majd bezárva a lakást, elindultam a Lee família székhelye felé.

Nem tudom mit reméltem, mikor becsöngettem, egy idegen lány nyitott ajtót köntösben, a fején turbánnal, majd megpróbált elbűvölő mosolyt varázsolni arcára. A kettő valahogy nem működött együtt. Óvatosan oldalaztam be mellette az ajtón és Bini ismerős kis cipője mellett hagyva a sajátom, Taemin keresésére indultam.

A fenti nappaliban találtam meg mindenkit, Hyomin és az édesanyja egy-egy lány előtt ülve sminkelték őket barátom felügyelete alatt, kedvesem pedig egy törölközővel a vállán egy már kisminkelt lány hajával babrált, ajkai közt több hajtűt szorongatva, mint a megengedett nullával egyenlő mennyiség. Zsebre dugva kezem sétáltam Taemin mellé és átkaroltam vállát. Csak finoman oldalba bökött, miközben tovább irányította a munkafolyamatokat.

Egy idő után meguntam az idegen szavak hallgatását és átszelve a nappalit, Binihez sétáltam. Leguggolva mögé átöleltem kis derekát és állam vállára fektettem.

- Segíthetek valahogy?

- Vevél i e fűt… - összeráncolt szemöldökkel próbáltam értelmezni a motyogást, majd megvilágosodva kihúztam egy tűt ajkai közül. Megmozgatta mutatóujját, így odaillesztettem a saját ujjam, ő pedig kibogarászva a tűt markomból, elrejtette a mogyoróbarna tincsek közé.

- Egyébként hogy lettél ilyen vizes? – kérdeztem, mikor elfogytak ajkai közül a hajtűk és apró, fehér virágokat kezdett beleilleszteni a nagy, számomra bonyolult hajfonatba.

- Taemin egy matracon aludt a medence közepén lebegve, kihagyhatatlan alkalom volt. – halkan felkuncogva nyomtam orrom arcának.

- Sehun és én hagytuk ott tegnap este. Köszönet a befejezett munkánkért. – éreztem, ahogy néma nevetéssel megrázkódik, elmosolyodva öleltem át szorosabban.

Hogy beszélgethessek vele, miközben a frizurákat gyártja egymás után, tartottam neki a hajtűket. Így neki is könnyebb volt dolgoznia.

- Jongin! – kezdett hadonászni Hyomin, mikor sminkelés közben észrevette jelenlétem és a fekete szemceruzával egy vonalat szántott az aktuális lány arcára, Taemin erőteljesen vágta homlokon magát és elsietett sminklemosóért. – Taemin ad hajszárítót, segíts Bininek megszárítani a haját, mert sosem készülünk el! – engedelmesen egyenesedtem fel és Taemin után igyekeztem a fürdőszobába.

Igazság szerint rettentő szórakoztató volt a délelőtt, ahogy figyeltem a nyüzsgést, miközben a kis tündérem haját szárítgattam szárazra. Egy idő után Hyomin Taeminnel a sarkában hozzánk sétált és bátyja parancsait követve elkezdte kisminkelni Eubint is. Sokszor láttam már kisminkelve a munkánk miatt, de reménykedtem benne, hogy szolidabb arcfestést kap, mint a többi lány. Taemin szerint egyébként is tökéletes arca volt. Én pedig tökéletesen egyet tudtam érteni barátommal.

Amíg Hyomin volt sminkelés alatt, segítettem kedvesemnek megcsinálni a saját haját, bár úgy éreztem, csak terhére vagyok, mosolyogva elfogadta minden segítségem, én pedig lelkesen ugráltam körbe.

- Igazán gyönyörű vagy. – öleltem magamhoz óvatosan, mikor feltápászkodott kicsit a puffról, amin üldögélt idáig. – Nem tudom, hogy fogom így kibírni ezt a napot. Már tönkretenném a sminked és agyon csókolnálak. – halkan nevetve, rosszallóan ingatta meg fejét és mellkasomhoz bújt, ameddig Hyominra várt.

- Mennem kell segíteni öltözni a menyasszonynak mostmár. Lassan jönnek a vendégek, szóval ti is öltözzetek fel! – parancsolt rám és Taeminre, engedelmesen vonultunk el mi is.

Úgy éreztem a vendégek közt topogva, egy-egy valakivel kezet fogva és bemutatkozva neki, mintha az idő megállt volna. Folyamatosan a lépcső fele nézelődtem, de tudtam, a többi koszorúslánnyal ellentétben Bini majd csak a menyasszonnyal jelenik meg. Pedig csinosak voltak a törtfehér ruhák, az egésznek egy tavaszi görög összejövetel nimfákkal hangulata volt Taemin szavaival élve. Csak az én apró kis nimfám nem volt hajlandó megjelenni végre.

- Komolyan, mi tart már ilyen sokáig? – nyafogtam halkan, szorosan Taemin mellett állva. Halk kuncogást kaptam válaszul és finoman csuklóm köré fonva ujjait, biztatóan megszorította.

- Kitartás! A szertartás után egész este lesz időd vele lenni. – válaszolt halkan, rettentő türelemmel véve az én rettentő kevés türelmemet. Valaki azonban meghallotta szavait, ugyanis egy hölgy mosolyogva érintette meg vállamat.

- Maga a vőlegény? – elképedve meredtünk rá Taeminnel, majd nem teljesen épelméjű barátom elnevette magát.

- Nem, én csak a koszorúslányom várom. – mondtam végül halvány mosollyal, mire zavartan oldalgott el a középkorú nő. – Jesszus, ez még viccnek is rossz volt. – sóhajtottam fel, mikor ismét kettesben voltunk.

Nem tudtam mennyi idő telt el, mikor Hyomin végre megjelent édesanyja mögött a lépcsőn, sarkában Binivel, aki csokrát hozta. Mindenki megtapsolta a valóban gyönyörű menyasszonyt, köztük én is, azonban tekintetemet az apróságra függesztettem mögötte. Nagy szemeit hangsúlyossá tette a Taemin parancsai alatt történő sminkelés, ajkai pedig egész halovány mályvaszínt kaptak csak, teljességgel természetesnek festett így is. Hálás voltam érte barátomnak.

Amikor Hyomint mindenki körülvette, odaoldalogtam kedvesemhez és gyengéden átkaroltam derekát. – Ugye tudod milyen gyönyörű vagy? – suttogtam fülébe, éreztem, ahogy jobban oldalamhoz simul, ajkain pedig halovány mosoly játszott. – Soha nem hittem volna, hogy egy napon majd így állunk itt Hyomin esküvőjén. Mindig úgy gondoltam, én leszek a vőlegény, ha erre a napra gondoltam. De azt hiszem a szerencse most is mellém állt.

- Szerencsésebbnek érzed magad velem? – lenéztem rá furcsa hangja hallatán, elképedve meredt fel rám, mire felnevettem.

- Milliószor szerencsésebb vagyok veled, mint valaha bárki mással lehetnék. – suttogtam közel hajolva hozzá és füle mellé nyomtam egy csókot arcára, hogy ne tegyem tönkre csinos kis sminkjét. – Nagyon szeretlek.

- Hé, hé! Ez itt az én boldog esküvői napom. Az ex-pasimhoz és a legjobb barátnőmhöz beszélek. Gyerekek, ma én vagyok a középpontban, ezt majd otthon. – elnevettem magam Hyomin reklamálásán, akárcsak a többi vendég. Boldog mosollyal nézett minket, miközben belekarolt vőlegényébe, hogy elinduljon a kocsihoz. – Gyönyörűek vagytok együtt gyerekek. – mondta végül meghatva és elvette Binitől a csokrot. – A házasságkötő teremben találkozunk, jók legyetek! – lépkedett el mellettünk, mi pedig kéz a kézben követtük Taemint a kocsihoz, Sehunnal a sarkunkban.

Úgy éreztem rettentő hosszú lesz még ez a máris rettentő hosszú nap.